Vihar szárnyán lovagolt a lét.
Szánalomra kér.
Talán megtalálom ólmos lábnyomát.
Mint a futótűz terjedt a hír. A faluban már mindenki csak arról beszélt. Mi gyermekek hogy
is tudtuk volna megállni, anélkül, hogy a helyszínre ne szaladjunk.
Tél volt, talán éppen Karácsony. Vastag hó takaró borította a falut. A házak ablakain jégvi-
rágok virítottak. E tájhoz csendesség, s egy parányi magány társulna, de ezen a napon nem
így volt.
A kultúrház körül szorongtunk, lesve, hátha megjelenik valaki az ajtóban. Az ablakok be voltak borítva, s halk beszélgetés szűrődött ki rajta.
Lélegzet visszafolytva hallgattuk, Csini beszélt. A hangja nem remegett, talán az alkalom-
hoz képest kissé dacos is volt. Amolyan lefitymáló hang.
Hogy miért tettem őrmester úr? Miért?....
Szeretném tudni maga mit tett volna az én helyemben?
Szeretném tudni, maguk, akik az igazságot kedvelik, ilyen helyzetben megbocsájtók lenn-
nének?
Ugyan lehet,de az gyávaság-értse meg!
Fogd már be a szád, ökör vagy, kapsz egyet a gumibotból-szólt az őrmester, s elnevette magát úgy, hogy kivillant fehér fogsora.
Térj a tárgyra röviden - halljuk!
Csini még mondott valamit, biztosan olyan dolgot, ami nem tetszett a bent lévőknek, mert
az őrmester felemelte a gumibotot.
Ül - gondoltam, de nem láthattuk, mert a függönyt valaki még jobban elhúzta az ablak előtt. Tilos volt leskelődni. Szorongva, kissé félve álltunk,vártuk mi lesz. A cigányok is ki-
vétel nélkül mind ott voltak. Fáztak,fáztunk mi is, de nem mozdultunk. Látni szerettük
volna még egyszer. Vagy tudom is én? - egyszóval nem tágítottunk, vártunk.
Csini a cigányok "főnöke", a legszebb cigány, az egyedüli, akinek magyar nő volt a felesé-
ge _ embert ölt. Egy szomszéd falusi cigányt gyilkolt meg..Lehet,hogy ő sem akarta komolyan. Nem tudhatni.
A cigányok azt állítsák, ha nem így történik, akkor egészen biztos, hogy Csini hal meg.
Titkon örültünk is neki, hogy így történt.
Most nyílik az ajtó. Kilépnek. Keze bilincsbe kötve, s puskával kísérik.
Most is a régi. Fejét megszegve,magasan tartja. Száján mintha mosoly bujkálna. Egyszerre
elhal a mosoly, elkomolyodik. A feleségére néz, a szőke nőre, aki nem bírja könnyeit vissza-
folytani.
Most, talán ebben a pillanatban ő is megbánta tettét.
Szép, ifjú feleségét itt hagyni - talán... De e tekintet csak egy pillanat volt, s már el is nyelte
egy sötét szoba homálya.
Egy pillanatra, egy ici-pici pillanatra talán úgy tűnik, hogy visszatekint. Sűrű fekete göndör-
haja megvonaglott kissé, de a koraesti szoba homálya csakhamar elnyelte otromba alakját.
Elítélték.Tizenöt évet kapott.Rengeteg.
Izgatottan beszéltünk. Sajnáltuk. Nagyon - nagyon együtt éreztünk vele.
Miért ?
Talán,hogy fiatal volt, hogy szép volt és okos...Az egyedüli írástudó a cigánysoron, hiszen
iskolába járt,tanult.
De bennem egy másik gondolat vibrált...egy idilli kép..Nyár volt. Meleg nyár. A téglavetők
majdnem meztelenre vetkőzve dagasztották a sarat. Egy szőke szépség ült az árnyékban.
Szinte itta a hűs árnyék nyújtotta kéjt. A tégla vetőből, pedig egy tekintet minden pillanatban rajta pihent..neki dalolt. Csini volt az, aki gyönyörködött ifjú feleségében.
Nem, neeem dolgozhatik ő ott.. Ő csak legyen,éljen mellette, szépen, csinosan.Talán pár
napja szöktette el valamelyik szomszédos faluból. Emlékszem az emberek igencsak
csodálkoztak, hogy jött ez ide...valami cigányvér folyik benne, de ha nem hát szajha.
Összevegyülni a cigányokkal...pfuj...
Én titkon soha nem adtam igazat ezen szóbeszédnek. Gyerekként is valahogy ráéreztem
a szerelem nagyságára.
Csini ismét ránéz. Talán kétszeresen is meleget érez a szíve körül...hőséget, de dolgozik,
gyúrja eszeveszetten a sarat, ezért a nőért...érdemes.
De jött a tél,a szerencsétlenség, a fájdalom ....a....jaj...Egyetlen dolog volt csak, ami Csinit elszomorította: az asszony.
Az arca, az a dacos, fennhéjázó arc, s az a megszeppent, szinte megbánó....amikor meglátta a nőt. Érte, talán őérte e pillanatban mindent eltörült volna, de csak érte.
Máskülönben meg volt győződve, hogy sikerült valami. Sikerült élni, él...van...létezik még
az asszony számára. Szemével lássa őt, bár karjában nem tarthatja...ó ez a bilincs,átkozott
bilincs.
A cigányok rosszul számoltak, ugyan is azt állították hogy haza jön hat-hét évre. Csak nem
így történt. Sokkal később szabadult, talán éppen tizenöt év múlva.
Emlékszem,kutatva lestem arcát. Mivé lett Csini? Ez ő vajon? Dús, fénylő, fekete hajá-ban ősz szálak vibráltak.
Teremtő ég! Ez nem ő már,ez csak az árnyéka egykori önmagának. Talán kicserélték, talán
meghalt az igazi Csini...talán...
És lehet. A szív, a szív az meghalt, biztosan kopár kietlen magány vette körül. A madár
kirepült a fészekből,...s a fészekben kietlen, furcsa homály trónol.
Mint egy alvajáró, úgy tűnik fel néha-néha. Mélyen ülő sötét szemei mindig kutatnak
valamit,vagy valakit.
Szája szélén két sötét ránc, már örökös bánatát jelzik. Egy mosoly, egy parányi kis mosoly
"feléje", s aztán leszegett fej. Bánja talán amit tett?...érte csupán őérte egy pillanatig...aki
nincs itt már. Haza ment. ...Talán férjhez ment...nem tudni.....de nincs itt,üres a hely...
a madárka elrepült. Örökre talán.
* Megtörtént esemény...csak a szereplők neveit változtattam meg.
PORSZEM
Kristályos hóból kélt ki
porló testem.
Napsugár itta
gyöngyöző verítékem.
Zörgő csontjaim véres
útvesztőjén:
Egy porszem indult
jövőt kutatni.
Szerencsés utat! - intettek sejtjeim
Torlaszok, zátonyok, gátak.
Állj, ó ne menj már tova!
Látod ....elvesztél Porszem
ki nemzi majd meg
a rögöt.....a hegyet.....a
Földgolyót?
AZ APA
Hosszú , kietlen magány, mintha kihalni készülne a világ. Egy mozgó pont tűnik fel a homályban.
Mi lehet? Talán a képzelet szárnyal?
Hosszan kanyargott az út, évszázadok sarát hordva a hátán. Kikövezetlen, dűlőút volt, amelyen
taposott már a német és orosz katonákba bakancsai, vért szipolyozó nemesek kocsija, a kereskedők
szürke hada. A...de sorolhatnám, hogy kivel nem találkozott az a magányos kőrisfa, amely az útszé-
len jobbra ágaskodik. Girhes törzsében nem egy vándor véste be neve kezdőbetűjét. Sokakat már a
múlt magával ragadott, mást talán az eljövendő sors röpít tova. A Vándor, amely az imént csak egy
apró pontnak látszott a fához ért. Lassan, méltóságteljesen feltekintett az égre.Szürke felhőgomolya-
gok hömpölyögtek, lagymatag összevisszaságban, mint megannyi rongycafat a világ tengerén.
Leült. Előhúzta ócska tarisznyáját, hozzálátott enni. Körülötte a kietlen pusztaság. A gyep kisárgult,
szinte láttatni akarta a közelgő hóharmat maró körmeit. Csípős szél keringett,, meg-meg himbálva
azt a néhány levelet, ami még az ágakon kapaszkodik.
Az ember felsóhajtott: O, jaj de milyen szörnyű a világ, vagy az élet(?) Agya nem szokott filozó-
fiai kérdésekhez, s mégis filozofált. Sűrű ködös gondolatok bukkantak elő agyából,s a mélyen ülő
ráncok még sötétebbekké váltak izzadt homlokán.
Ruhája foszladozó,nadrágja szárközépig ért...s a bakancs,aj az volt a leggyatrább.Szürke kender-
cérna fogta össze. Fején zsíros kalap, szalagjából már csak imitt-amott látni egypár cafatot.
Fekete bütykös újával, szalonnát szel,s örleni kezdi gyér lapátfogaival. Már két nap óta nem evett, s kelletlenül,de mégis hozzálátott...csakazért is eszik ...A homály közben nőttön nőtt, szürke köpe-
nyével beborította a tájat,az egyetlen kőrisfát, s az embert.
Mit tehetnék? morgott magában a vándor. Ha tovább megyek...de mit ér az már...A halálra gondolt,
félt is kissé talán. Számomra vége már, majd hosszan nyögött, s balkezét végighúzta fájós derekán,
s a sebein.
Hirtelen neszt hall. Hallgatózik. Mi ez? ,talán csak nem?....gondolja rémülten...csak nem engem?
De ekkor hátulról valaki megragadja. Ez ő! őrmesterúr. Lássa ez. A fia hangját hallja. Az öreg elméje
elborul, reszketni kezd, már nem érti,mi folyik körülötte, egyre csak ismétli: Megvert, megrugdosott,
elűzött, meg-vee-rt...elű-zött...me...
Ne, ne higgye őrmesterúr, hiszen őrült. Nem.....de tessék csak meggyőződni...één...hogy megverjem
az apám.
Kocsiba szálltak, betették az öreget is. Felsőajka remegett. Félt. Félt a fiától és félt mindenkitől.
Ebben a pillanatban már ő is hitte, hogy elméje elborult. Lehetséges. Újai a mellére tapadtak. Fájt.
Sajgott.Egy csizmát érzett mely rúgja,üti, veri....Aj igen, s ő elindul, el akárhová, csak otthon nem marad.
A kocsi száguld velük,valaki halkan mormol valamit körülötte, talán róla beszélnek...
Megvert, megrugdosott, fáj, sajog...fiam te tetted ezt ...apáddal...,de hát mi van velem?
Hol vagyok? Senki sehol. A sebek, igen a sebek...de hol vannak a sebek?
Elméje elborult, szája motyogott. Őrmesterúr...őrmester, hiszen haldoklik az apám...
A fiatalabb, akit őrmesterúrnak szólított, ránézett. Lássa, kíméletesebb volt az apja magával.
Meghal,mielőtt szembesítenénk. Maga barom, kirúgni a házból egy apát, egy betegembert, de .
nem késik a büntetés. Bácsi,ne féljen,megértettük az utolsó szavát.
Megütött...meg....megru....!
2019
Ez évben gyakrabban fogom leírni gondolataimat,megérzéseimet ...és talán tudok valami újat is mondani...valamit,amire talán, aki épp olvassa, nem is gondolt,de az ő problémájára megoldás lehet.
Vannak időszakok az életünkben,amikor úgy érezzük,hogy innen már nincs kiút,s akkor olvasunk
valamit,csak úgy kapásból és egyből kitisztul a gondolatunk . Már nem látjuk olyan sötéten az életet.
Már sejlik valami aprócska megoldás....valami pici kis dolog, amire nem is gondoltunk, de íme mégis van, és miért is ne lenne épp a problémánk kulcsa.
Mert ugye az optimizmus és a remény két gyökeresen különböző hozzáállás. Az optimizmus várakozás, hogy a dolgaink jobbra fordulnak. A remény bizalom, magunkban,barátaik segítségében
netán Istenben. Az optimista a konkrét jövőbeli változásokról beszél,a reménykedő a pillanatnak él.
Az optimizmus elhiteti velünk,hogy egy nap jobb lesz az életünk. A remény megszabadít a kényszertől, enged a mában élni.
Reménykedjünk hát optimizmussal, hogy a 2019-es év jobb lesz, mint az elmúlt év... és miért is ne lehetne?
Azt mondják sokan,hogy a boldogság ott van jelen,ahol várjuk--egy jó házasságban,az értelmes munkában,egy sikeres vakációban. Az öröm viszont nem kiszámítható,de az sem,akitől kapjuk.
Legyen nagyon sok örömben részünk...és várjuk bízalommal a boldogságot,mert jelen van többé kevésbé az életünken.
2020
Ha egy rossz szó a házba kerül, ha a csend fájdalmat okoz és a feszültség nő,
akkor az otthon ott van,ahol a szív szó nélkül és nyílt tekintettel még beszélni tud.
2020-ban otthonmaradás......sajnos....ez van.
A nagymamám régi, elfeledett imái:
Én lefekszem én ágyamban, mindent esti koporsómban.
Álom engem meg ne nyomjon,csalárd engem meg ne csaljon
Jézus Krisztus maga velem legyen.
Házamnak négy szegiben négy angyal,közepében egy oltár
az oltáton tíz angyal.
Az angyalok elmenének,menyországban csendítének.
Haljad fülem, haljad... angyalnak csengését
Ó te gonos sárkány ne kísértgess engem
Van fejem fejem az Úristen,menj el elejében,megfelelt képemre
Erősíts meg hitemben,hogy elkészülhessek az örök menyországban.
Ámen
Én kimenék ajtóm elejében
Feltekinték magas menyben
Ott láték egy kőkápolnát
Küljel(kivül)aranyos,
Belül irgalmas.
Abban látám Asszonyom Szűzmáriát.
Kérdém miért sírsz Asszonyunk Szűzmária-?
Hogyne sirnék,mikor az én áldott Szent Fiamat
vas ostorokkal megostorozták.
vas kesztyükkel megkesztyűzték
bűnös nyállal leköpködték.
Bizony-bizony mondom aki ezt az imátságot
este lefektével,reggel felkeltével elmondja
úgy felfényessedik....pokol ajtaja betetetődik
menyország ajtaja megnyítatódik.
Beteg a test,kész a lélek, vígan várják a kis angyalok . Ámem
Első kakas szókor,Mária kiáltáskor
Kelj fel szép Szűz Mária,szent fiadt viszik...
Keresztfára vitték,az Ő áldott szent vérét ott elcsepegteték
Szent angyalok felszedték.
Bizony-bizony mondom,aki ezt az imátságot
este lefektével, reggel felkeltével elmondja
hétféle bűnétől megszabadítatik
Ámen
Előbb hogysem lefeküdjem,kezeimet összeteszem,
Hozzád emelem szívemet,Istenem áldván Tégedet.
Hogy velem ennyi jót tettel
Veszéljektől megmentettél
Mivel ellened vétettem,
Bocsásd meg,kérlek én vétkem.
Mert nyugton csak így alhatom
Vigyázz reám őrangyalom
Ó Mária édesanyám ,kérlek legyen gondod reám.
Ó üdvözítő Jézusom,szent sebeidbe zárkozom
Meljedből véred folyt értem,lemosván az én vétkem.
Légy velem édes Jézusom,hogy békében nyugodhassam.
Ámen
Ó édes jó őrangyalom
Vigyázz reám mindenkoron.
Éjjel-nappal légy mellettem
Míg a földön tart életem.
S ha meghalok vezess be
Istenhez a mennyekbe.
Hol az Isten? ott a menyben
Idelenn a mindenségben
Lát is, hall is mindeneket
Látja a jó gyermekeket.
Azért ti is jók legyetek
Soha rosszat ne tegyetek.
Ki teremtett? A jó Isten
Hogy szolgáljak Neki itt lent.
Hogy eljussak Őhozzája
Boldogságban,menyországban
Mindent a jó Isten nagyobb dicsőségére
És a boldogságos Szűzmária tiszteletére Ámen
Dicsértessék az Úr Jéus Krisztus!
Jézus szentséges szíve bízom benned,
Jézus szentséges szíve bízom benned.
Jézus szentséges szíve,jőjjön el a Te országod
Ámen
Jézuskám szeretlek,maradj az én szívemben.Ámen
